Ennek is vége... de ennek örülünk! Az előszezon vége ugyanis azt jelenti, hogy magyar idő szerint péntek hajnali fél 3-tól végre igazi, tétre menő futballt nézhetünk! Fenruár eleje óta várunk a bal oldalt látható mozdulatra, addig is azonban volt itt egy előszezon, amelynek utolsó két hetét most egyszerre foglaljuk össze. Az alapelv a múltkori, vágjunk is bele.

First down:

- 3 csapat zárta veretlenül az előszezont, a Giants (5 meccsből), a Ravens és a Vikings. Meglátjuk melyik csapat tudja állandósítani a formáját az alapszakaszra is. A Giantsnél a futójátékban, a Ravensnél az új támadó sémákban, a Vikingsnél pedig abban bízhatnak, hogyha Cassellnek esetleg mégse megy majd, akkor Bridgewater is képes lehet megfelelni az elvárásoknak.

- Derek Carr. A draft első körében választott 3 QB mind a padon fog kezdeni, de neki jó esélye van arra, hogy az első héten pályára kerüljön. Ez a saját teljesítménye (összességében a preseasonben 30/45, 4 TD, 1 INT) mellett köszönhető még Schaub formájának és kisebb sérülésének is.

- A bizonyíték, hogy a draft után az undrafted free agentek között is lehet még gyémántot találni, az Jayrone Elliott a Packersben. 5 sackjével nyerte a kategóriát az előszezonban.

- Nem tudok róla leakadni, de a Hawks támadóinak helye van itt. Tavaly abban a néhány játékban amikor játszott az alapszakaszban és a döntőben, az ellenfeleknek fogalma nem volt róla, hogy mit kéne tenni Percy Harvin ellen. Most egészséges - a holtszezon alatt úgy vigyáztak rá, mint a hímestojásra -, ha viszont netán megsérülne, akkor Richardson személyében rosteren van a klónja is. Továbbá a támadófal is jobban néz ki, mint tavaly.

- A Packers offense is elég jól muzsikál, Lacy nagy éve lehet az idei.

Fourth down:

- A Bills. Ez az offense eleve nem néz ki túl jól, de ha Sammy Watkins továbbra is ilyen sérülékeny marad, akkor túl sok mindenben nem reménykedhetnek. Nem mintha egyébként Manuel képes lenne legalább közepesen játszani...

- Az előszezon negyedik hete sosem szólt a kezdőkről, de ha a két csapat 11 nap múlva - már tétmeccsen - újra találkozik, akkor nemhogy a kezdők nem fognak pályára lépni, hanem a front office-ok szinte versenyezni fognak abban, hogy lehetőleg csak olyan játékokat játszanak, amiket másfél hét múlva nem fognak. Na a Cardinals-Chargers (12-9) pont erre volt nagyszerű példa, a győztest a saját közönsége fütyülte ki a végén a térdeléseknél...azt tudni kell, hogy az alapszakasz és az előszezon programját nem ugyanazok állítják össze, de ezt a jelenlegi rendszert talán érdemes lenne felülvizsgálni.

- Az, hogy a Redskinsnél kérdés a kezdő QB személye, azon is lemérhető, hogy Colt McCoy végigjátszotta a Bucs elleni meccset. Nem is vele van itt a baj, hanem ebből következően azzal, hogy Grudenék legalábbis gondolkodnak a Cousins-RG3 váltáson. RG3 ugyanis minden szempontból rosszabb volt eddig, mint Cousins, szerintem csak az ára tartja még (ha egyáltalán) őt a kezdő pozícióban.

- A Jets secondary. A sérült Dee Milliner mellett Patterson hiányát nem bírja el a csapat.

- Josh Gordon eltiltásával a Browns idényének harangoztak. A defense nem tudja őket majd eléggé meccsben tartani, hogy 4-5 győzelemnél több összejöjjön, de ne legyen igazam.

Így azért nehéz...

- Ra'Shede Hageman. A draft előtt a mockok többségében első körös volt, aztán onnan kicsúszva végül a második kör elején vitte el a Falcons. Most úgy tűnik, hogy még így is reach volt, mert a karakterproblémák (=csak akkor játszik teljes erőbedobással, amikor kedve van) részben a Hard Knocks hatására előtérbe kerültek.

- A Steelers offense. A két legjobb futójukat Bellt és Blountot várhatóan eltiltják marihuána birtoklásáért, mert a rendőrség lekapcsolta őket egy közúti ellenőrzéskor, de se múlt héten, se most nem villogtak a támadók. De az is igaz, hogy három hét múlva ők is újra játszanak egymással.

Válaszd ki kedvenc csapataidat és azonnal értesülsz a legfrissebb hírekről, elemzésekről, összefoglalókról, rengeteg gif, kép és videó társaságában (további információk ITT és ITT): 

Töltsétek le ingyenes mobil alkalmazásunkat Androidra!