Egy NFL szezonnak sok fénypontja van. Több mint 200 napnyi böjtöt követően izgatottan várjuk a Kickoff Game kezdőrúgását. A rájátszás teljes egésze egy komplett ünnep, de a két esemény között a legjobban várt nap a Hálaadás. A pulyka ugyan nem, de a kötelező szadaság, a tűélesre szkennelt orvosi igazolás, a nyugodt lelkiismerettel salsa szósszal lezabálható póló, a Faragó Ricsi által beolvasott "holnap doga, de én akkor is ébren maradok" sms-ek és a harmadik meccsen jelentkező mély - minden kávé ás energiaital ellenére jelentkező - pislogás már nálunk is hagyomány. Szerkesztőségünk három tagjának beharangozója mellett kifejezetten fontos fordulóhoz érkezünk a tippversenyben is, aki most lemarad, három meccset hagy ki. Ezúton kívánunk kellemes pulykázást!

Bears@Lions

Az első csütörtöki mérkőzésen (18:30) a Detroit Lions fogadja a Chicago Bears csapatát. A mérkőzés egyértelműen a hazaiaknak lesz fontosabb, hisz míg ők a rájátszásért küzdenek, addig a Bears legfeljebb Mark Trestman állását mentheti meg.

A Lions az utóbbi két mérkőzését elveszítette idegenben a liga két legerősebb (de minimum legjobb mérlegű) csapatával szemben, míg a Bears úgy, ahogy, de megverte a Buccaneerst és a Vikingst hazai pályán. A játék képe alapján egyik csapat sincs különösebben nagy formában, különösen igaz ez az offense-zekre.

A Bearsnél ott liga egyik legjobb elkapója Brandon Marshall személyében, mellette pedig a TE Martellus Bennett és a tavaly csodás szezont futó Alshon Jeffery, míg a futásokért egy bizonyos Matt Forte felel, és mégis. Yardokban 16., míg feltett pontokban a 21. a csapat. A Lions offense-t pedig többek között a liga legjobb elkapójának tartott Calvin Johnson, a szintén elit Golden Tate, vagy épp az 1/9-es Eric Ebron fémjelezi, ennek ellenére csak a Jaguars, a Raiders, a Jets és a Titans szerez kevesebb pontott meccsenként (a 4 csapatnak összesen nincs annyi győzelme, mint a Lionsnak…).

A gyengélkedés oka elsősorban a támadófalak pocsék teljesítményének köszönhető. A Lions fala már most tízzel több sacket engedélyezett, mint a tavalyi elit egység és Cutlerhez is többször érnek oda, mint az egészséges lenne. Épp ezért a védelmeken lesz a hangsúly, ami viszont már össze sem hasonlítható.

A Lions védelme Fairley és Tulloch kiesése ellenére is elit, 17,3 pontot engednek meccsenként (legkevesebb a ligában). Suh egy állat, C. J. Mosley remekül szállt be, DeAndre Levy a liga talán legjobb LB-re jelenleg és még a lesajnált secondary is remekül tartja magát.Ezzel szemben a Bears defense kapja a második legtöbb pontot a ligában meccsenként (27,5), különösen a levegőben sebezhetőek, ami soha nem jó jel, ha a túloldalon Golden Tate (nem, nem Megatron) várja a labdákat.

A Lionsnek a győzelem az egyetlen lehetőség, ha komolyan gondolják a rájátszást. A következő 3 meccsüket otthon játsszák, a Bearst leszámítva a Bucst és a Vikingst fogadják majd. Valamennyi hozható meccs, nem is ártana egy-egy nagyarányú győzelem Staffordéknek, hátha elkapná a fonalat az offense. Bár hagyományosan ilyenkor szokott leolvadni a csapat.

Ha várni nem is, de egy sima nagykülönbségű győzelmet remélek a Lionstől, végre vállalható offense teljesítménnyel és sok ilyennel:

(Renningan)

Eagles@Cowboys

Az elképesztő csütörtöki felhozatalból ezt láthatjuk magyar idő szerint 22.30-tól. A két csapat egyaránt 8-3-mal áll és most három héten belül kétszer is megmérkőznek egymással, ami el is döntheti, hogy ki nyeri a csoportot és ki játszhat hazai pályán meccset a rájátszásban. A kettő egymás elleni összecsapás között a sasok a Seahawkst fogadják, a kovbojok pedig a Bearshez látogatnak, ismét csütörtökön. Na de vissza a mai meccshez.

Cowboys offense vs Eagles defense

A Cowboys idén, az utóbbi években megszokottól eltérően a futásra helyezi a hangsúlyt, ez pedig nagyon bejött nekik. Másodikak futott yardokban, 150.1-es meccsenkénti átlaggal, amihez nagyban hozzájárul a remek támadófal, ami futásblokkolásban a legjobb a ligában. Pass protectionben kevésbé, de például a Giants gyenge pass rush-a ellen tengernyi ideje volt Romónak a második félidő végén, rossz volt nézni (vagy jó, ha dallasi szempontból közelítjük meg). Az Eagles futás ellen nem olyan rossz (109 yard átlagban, ez a 16. helyre elég), passz ellen annál inkább (266,3 yard, 30. hely). A pass rush pedig hullámzó, a Packers ellen nulla volt, egyébként egész jó, főleg Connor Barwin, aki második sackekben a ligában (12,5), emellé van pár a vonalnál leütött labdája is, az egyik leghasznosabb védő a sasoknál. Dez Bryanttel nagyon nehéz lesz felvennie a versenyt Bill Davis egységének, egyik corner se alkalmas rá, ha Romo elkezd passzolni, és jól is teszi azt, akkor bajban lehet a Philly védelem. A futás ellen kevésbé féltem őket.

Eagles offense vs Cowboys defense

A dallasi védelem rengeteget javult tavaly óta a védő oldalon, most a középmezőnyben vannak a 2013-as tökutolsó hely után, nagyon jót tett Rod Marinelli védőkoordinátorrá nevezése. Azonban Chip Kelly mester támadó alakulata harmadik pontokban (31,1) és negyedik yardokban (411,8), a probléma az, hogy rengeteg a turnover, konkréten ők adták el legtöbbször a labdát (27), hárommal többször, mint a Jaguars és a Bucs, akiknek összesen van 3 győzelmük. Ez aggasztó lehet, azonban szerintem jócskán csökkenteni tudják ezt a sasok. A Cowboys pass rush gyenge, csupán 18 sacket tudnak felmutatni és az Eagles is csak 17-et engedett idén, szóval Sancheznek nem kell különösebben rettegnie a földreviteltől. LeSean McCoy ismét tavalyi fényében tündökölt vasárnap, kíváncsi leszek tudja-e tartani ezt a formáját. A Cowboys védőinek Jeremy Maclinre és Jordan Matthewsra kell figyelnie a passzjátékoknál, kisebb nevek, mint Dez, de nagyon veszélyesek mindketten.

Mit várok a meccstől?

Eagles győzelmet, de ha semleges szurkoló lennék, akkor nem biztos, a szerkesztőség a hazaiak felé hajlik. De megmondom miért a zöldek fognak nyerni. Eddig csak olyan csapatoktól kapott ki Chip Kelly legénysége, akiknek halálos passzjátékuk volt (Packers) vagy nagyon erős védelme (49ers, Cardinals). Hát a Cowboysnak egyik sincs igazából, így mondhatjuk, hogy jó a matchup az Eaglesnek. A sasok nem tudnak a kiváló irányítók ellen védekezni, akik szétdobálják őket, Romo viszont nem olyan elit, mint Rodgers. Emellett a Philly-nek nem tetszik, ha az ellenfél szétblitzeli őket és nagyon jól védekezik, mert ekkor megölik a sok pontot szerző támadósort, a védelem pedig nem tud nagyon kevés ponton tartani senkit (a Giantset azért sikerült kinullázni).

Marinelli védelme azonban nem mérhető se a Cardinalséhoz, se a 49erséhez. És azt se felejtsük, hogy a speciális egység is eldönthető a csatát, abban pedig egyértelműen az Eagles a legjobb a ligában jelenleg. 

(katonadani)

Seahawks@49ers

Azért jó, hogy az idei sorsolás alapján szinte kizárólag csoportmeccsek vannak csütörtökönként (kivéve az első héten, és a 16. héten szombaton, a 49ers-Chargers-t), mert így ezen a meccsen kiválóan lehet tesztelni, hogy az alábbi sorozatok közül melyik az erősebb:

- Az utóbbi két évben ebben a párharcban mindig a hazai csapat nyert.

- A Seahawks Pete Carroll irányításával 11-1-re áll főműsoridős meccseken. Az egyetlen vereség még 2012 októberéből való, pont a San Francisco ellen (Candlestick Park 13-6).

-  Russell Wilson az utolsó két csütörtöki meccsét megnyerte, ezeken 5 TD, 0 INT és 116,6-s QB rating a mérlege.

-  Kaepernick az egyetlen csütörtöki meccsét megnyerte.

A statisztikák alapján a liga jelenlegi két legjobb védelme lép pályára (1. SEA, 2. SF) magyar idő szerint péntek hajnalban, és találkozik egy-egy hektikus/ingadozó formájú/közepes támadósorral. A két csapatot már az elmúlt években is előszeretettel hasonlították egymáshoz, ez idén sincs másképp. A védelmek passz ellen különösen jók (2. a SF, 3. a SEA), de futás ellen is a liga elitjébe (6. a SEA, 7. a SF) tartoznak. A hazaiak D#-ét az újonc Borland vezeti, aki az utolsó 5 meccsén 63 szerelést, 2 interceptiont, és egy gyakorlatilag game-winning sacket (Brees-en) mutatott be. A vendégeknél nehéz egyvalakit kiemelni, ha valakit ki kell, akkor az Bobby Wagner. Amíg nélküle játszott a csapat, addig a védőegység nem volt több közepesnél. Múlt héten a Cardinals ellen viszont visszatért, és rögtön vezér volt a pályán, volt futás elleni védekezés, irányított, és szerzett 8 tackle-t. A kezdő védelemből így már csak Mebane hiányzik.

Gore-ék a bye-weekjük óta kikaptak otthon a Ramstől (a Levi’s Stadiumban 3-2-re állnak), majd nyögvenyelősen megvertek három gyenge, a legjobb esetben közepes csapatot. A Seattle eközben legyűrte a Raiders-t, szétfutotta a Giants-t, kikapott a Chiefstől, majd szinte lenullázta az Arizonát, szóval hektikus a forma. És ez igaz a támadókra is. Év elején a bírók sújtották a hazaiakat, most meg az elkapóik szinte több labdát ejtenek el, mint amennyit elkapnak. A futójáték sem működik, Gore kerek 4 yardos átlaggal fut, és még csak 2 TD-je van a szezonban. A túloldal sem örülhet, mert ott ugyan van futójáték (mit van, az NFL legjobbja a Seattle futásban), de a passzjáték a támadófal teljesítménye és az elszakadni képtelen elkapók miatt meglehetősen ötletszerű, az ellenfél red-zone-jában különösen.

És akkor a tippmix-tippek. A fogadóirodák általában a hazaiakat tartják kicsit (kb. 1,85-1,95) esélyesebbnek, kivéve a bwint, ahol ugyanennyivel a Hawks számít esélyesnek. Győztest csak elfogultan tudnék ajánlani (Wilsonéket természetesen), ugyanis azt gondolom, hogy Wagner visszatérése annyira helyrerántotta a csapatot, hogy képes legyen a Seattle kevesebb pontot kapni, mint a San Francisco. Az ugyanis szinte biztos, hogy sok futásra, sok read-option játékra, ugyanakkor kevés pontos, védelmek dominálta csatára számítson az, aki ébren tud maradni, vagy felkel fél 3 előtt. Az under 40 1,8x-1,9x-et fizet, ezt bátran ajánlom. Az unibeten van under 33,5 2,9-ért, bátrabbak esetleg bevállalhatják. Erre a meccsre egyébként is igaz, hogy under/overben az előbbieket érdemes megtenni. A bwinen lehet fogadni, hogy melyik félidőben lesz több pont, itt a 2. félidőt ajánlom (1,85), mert a Hawks offense hagyományosan lassan ébred fel, de a 49ers sem a gyors kezdésekről híres idén…

A meccs nyertese egyrészt tovább üldözheti a Cardinals-t, másrészt halványan bár, de már feltűnik lehetőségként akár a bye-week elérése is. A vesztes playoff reményei pedig ugyan nem szállnak el teljesen, de visszazuhannak valahova a „nyerni mindet, és reménykedni, hogy a többiek kikapnak” szintre. Igazi ki-ki mérkőzés, avagy rájátszásmeccs novemberben!

(rowi)

Tippverseny

Továbbra is fokozottan ajánlott a SZABÁLYZAT elolvasása.

A pontokat 1-16-ig kell mindenkinek leadni, mert immáron teljes hetet nyomnak az NFL-ben. Egy számot kéretik csak egyszer kiosztani. A heti kérdés értéke ismét 8 pontot ér. 

A Hálaadásra való tekintettel speciális szabályok lépnek érvénybe. A meccsek leadási határideje a meccs kezdési időpontja csütörtökön mindhárom esetben, amúgy vasárnap 19:00-kor zárul a játékhét.

Vegas logikája alapján az alábbi tippeket nem lehet leadni, ha valaki késik:

Bears@Lions - 14 pont

Eagles@ Cowboys - 7 pont

Seahawks@49ers - 1 pont

A kérdőív ITT kitölthető!

Heti kérdés:

Tom Brady és Aaron Rodgers összesen több mint 555.5 yardot fog passzolni?

Kedves Tippelők!

Az összetett állás most hétvégén tényleg érkezik! Részeredményeim vannak, csak még nincsenek rendezve. Az 5+ hetet hiányzókat megkérem, hogy ne tippeljenek többet, őket kiveszem a majd a tabellából.

Vasárnap meccsnézés a Kandallóban. Élőben, HD-ben, eredeti kommentárral a következő két meccs lesz látható:
19.00 – San Diego Chargers @ Baltimore Ravens
22.25 - New England Patriots @ Green Bay Packers

Részletek ITT! 

Töltsétek le ingyenes, MEGÚJULT mobil alkalmazásunkat Androidra (hamarosan iOS-re is)!

Vegyetek részt az appon elérhető TIPPJÁTÉKUNKBAN és játszatok a FŐDÍJAKÉRT. Eredményekről, díjakról ITT , az appról ITT , a tippjátékról pedig ITT találsz információkat.